Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP):
8772 ezután következik az étkezés, mert ha utcára kerü lnek, akkor már az étkeztetés biztosítása is megoldhatatlan. Tehát elsődleges lenne és fel kellene vállalniuk az önkormányzatoknak azt, hogy törvény adta lehetőséggel élve, sőt kötelezettségükkel, amellyel mindig meg kell állapítani, hogy természetben vagy pedig pénzben adják a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, kifizetik a közműdíjakat, amennyiben a gyermekes családok kerülnek ebbe a helyzetbe. A harmadik kör az OTPtartozások ügye. 1999ben olyan jogszabály született, amely az önkormányzatoknak központ i költségvetési támogatást nyújtott, hogy rendezzék a területükön lévő OTPtartozások ügyét. Ezzel csak elenyésző számban éltek az önkormányzatok, nem vették igénybe ezt a lehetőséget. Valóban igen sok család kerül nehéz helyzetbe. Itt olyan ügyről van szó , amelyben központi intézkedés lehetőségét vizsgáljuk, tárcaközi egyeztetések is folynak az ügyben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , de itt is egyértelmű, hogy az a probléma, hogy az önkormányzatok nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy megkeressék a területükön élő rászorulókat és kifizessék központi költségvetési támogatással a hátralékot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Napirend előtti felszólalásra következik Fenyvessy Zoltán úr , a MIÉP képviselője, "A jövőt csak szavakban elége építeni, vagy a kormány akare tenni is valamit az éhező gyermekekért?" Öt perc áll rendelkezésére a képviselő úrnak. DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban egy segélykérő fe lhívás került a kezembe, amelyet valószínűleg több képviselőtársam is megkapott. Ebben a BorsodAbaújZemplén