Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár:
8770 Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A sajtóból, a médiából sajnos valóban mi is értesülünk arról, hogy több önkormány zat területén lakoltatnak ki családot. (8.20) A Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársai hivatalból erről nem értesülnek, mivel egyértelműen kimondják a jogszabályok, hogy a lakhatás biztosítása, illetve ha utcára kerülnek családok, akkor ez minde nféleképpen önkormányzati feladat. Ennek ellenére a minisztériumban a munkatársaink, a miniszter úr döntése alapján rendszeresen rákérdeznek arra, hogy hogyan történt az ügy, és valóban a jogszabályoknak megfelelően jártake el. Szeretném röviden elmondani , hogy a kilakoltatások mögött többféle probléma húzódik meg. Ezek közül talán a három legjellemzőbbet emelem ki. Az egyik: az önkényes lakásfoglalókkal szemben lépnek fel önkormányzatok. A másik: mint a képviselő úr is említette, a díjhátralékosok kilakol tatására kerül sor. A harmadik pedig: az OTPtartozások, az 1990 előtti OTPtartozások törlesztésének elmaradása miatt felgyülemlett tartozások. Ilyenkor az OTP kezdeményez kilakoltatást, illetve első körben csak árverést. Megpróbálom röviden összefoglalni ezt a három eljárási területet, mindenféleképpen egyetértve azzal, amit elmondott a képviselő úr, hogy nagyon helytelennek tartjuk azt, hogy a téli hónapokban ilyesmire egyáltalán sor kerülhet. Szeretnénk felhívni az önkormányzatok figyelmét a saját felel ősségükre. Az önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos eljárások elemzése kapcsán elmondom azt, hogy például Zuglóban, ahol elég nagy port vert fel a kilakoltatások ügye, bekértük, hogy hogyan történt az eljárás. A jegyző úr válaszában a következők