Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
88 elszámolhatóságára vonatkozó korlátozás, ugyanakkor az üzleti, diplomáciai, hivatali esemény alkalmával magánszemélynek nyújtott reprezentáció adómentessége helyett ezek a juttatások a valódi tartalmuknak megfelelően mint természetbeni jutt atások adóznának majd. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mint azt önök is tudják, a kormány kiemelten fontos területként kezeli az egyéni vállalkozók adózási feltételeinek javítását, adminisztrációjuk egyszerűsítését. Annak érdekében, hogy az egyszerűbb adminisz trációt jelentő átalányadózást többen választhassák, a vélelmezett költséghányad a nem meghatározott tevékenységet végző főfoglalkozású egyéni vállalkozók esetében a jelenlegi 35 százalék helyett 40 százalékra, a kiegészítő tevékenységet végzőknél pedig 17 százalékról 25 százalékra módosulna. A kiskereskedők esetében az átalányadózás választhatóságának bevételi határa 18 millió forintra emelkedik. Jelentős könnyítést jelent, hogy több ponton enyhülnek a nyilvántartásokra vonatkozó előírások, és az egyéni vá llalkozókra is kiterjednek a társaságiadóalanyokra vonatkozó kedvezmények; például a beruházási hitelre fizetett kamat utáni adókedvezmény, a K+F tevékenység címén felmerült költségek kétszeresének elszámolása. Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan az önök előtt nyilvánvalóan ismert, alapos előkészítő munka eredményeként befejeződött a számviteli törvény újrakodifikálása. Mindezt azért fontos megemlíteni, mert ezzel összefüggésben a társasági adóban és az osztalékadóban számos változtatás vált indokolttá. A számv itelről szóló új törvény több ponton megváltoztatja a számviteli elszámolások jelenlegi rendjét, és ez a két törvény közötti összhang biztosítása érdekében szükségessé teszi egyes adóalapkorrekciók módosítását.