Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 6 (155. szám) - A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KISS PÉTER (MSZP):
867 Köszönöm. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kiss Péter képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsop ortjából, kétperces időtartamban. Képviselő úr! KISS PÉTER (MSZP) : Már a hozzászólásokban is szóltunk arról, hogy támogatjuk a stratégiát, és azt a határozati javaslatot is, amely 2/a pontjában arról szól, hogy ennek a stratégiának, amely szellemének a kif ejtését már néhányan megtették a Házban ellenzéki oldalról is, éppen az a szándéka, hogy ilyen szellemben alakítsa ki a gyakorlatot, ilyen szellemben lehessen a törvényi feltételeket is kialakítani. Én magam arra gondoltam, hogy akkor ez nyilvánvaló módon azt jelenti majd, hogy a 2/a pont elfogadását követően majd azt a rossz gyakorlatot, amit a Btk. módosítása alakított ki, korrigálni tudjuk, és ez nyilvánvaló módon egy egység, egy nemzeti együttműködés irányába hatna, hiszen végre emelkedett módon, egy ne mzeti érdekből kiindulva, korábbi ellentéteket félretéve képes korrekcióra, önkorrekcióra a kormány ezen a területen. Ha nem, az nagy hiba volna, hiszen az egy korábbi filozófiának az e területen való továbbélését jelentené, valami olyasmit, mint amit a mu nkanélküliek kapcsán hallottunk néhányszor ebben a Házban, hogy az, aki nem dolgozik, az nyilvánvalóan kocsmapultot támasztó, kannás bort ivó (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) , olyan ember, aki nem érdemes a támogatásra, akinek nem kell segélyt adni, akitől meg kell vonni ezt a támogatást, hiszen aki nem dolgozik, ne is egyék, és