Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 6 (155. szám) - A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
863 Ehhez mindegyik eszközt használni kell, valamennyit, amelyik a stratégiában jelentkezik, s valóban azért jó a stratégia, meggyőződésem, mert egyensúlyt akar teremteni ezen a téren. Mi ezt támogatjuk. (Tap s az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Bauer Tamás képviselő urat illeti két percre a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Me g akartam várni a kétpercessel, amíg az első kör véget ér, de ha már TuriKovács képviselő úr ezt nem tette, akkor én a miniszter úr expozéjához tennék megjegyzést. Mi Deutsch Tamás miniszter úrral tíz évvel ezelőtt egy SZDSZFidesz választási gyűlésen ism erkedtünk meg. Én azt gondolom, hogy az akkori Deutsch Tamás biztos nem mondta volna, hogy ördögtől való a kábítószer; az akkori Deutsch Tamás száján nem jött volna ki az a kifejezés, hogy rosszul értelmezett szabadság; és az akkori Deutsch Tamás maga vita tkozna leginkább azzal, hogy aki senki másnak nem árt, csak a saját testében tesz kárt saját elhatározásából, azt büntetni kellene. Az akkori Deutsch Tamás különbséget tenne a fogyasztás és a terjesztés között. (17.20) A mai Deutsch Tamás má r nem a Fidesz, Fiatal Demokraták Szövetsége, hanem a FideszMPP, Magyar Polgári Párt minisztere. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Te sem vagy a régi, Bauer!) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :