Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZANYI TIBOR (MSZP):
8575 reklám, ha elképzelhető olyan fo gyasztó, akit esetleg megtéveszt - majd még erre is tudnék példát mondani , addig az EUirányelv és az említett képviselőtársaim módosító javaslata, hadd fogalmazzak így, finoman tükrözi, hogy az a megtévesztő reklám, amely az átlagos fogyasztót téveszti vagy tévesztheti meg. Megemlítendő még, hogy Zakó László képviselőtársam T/3263/36. számú módosító javaslatában megtévesztőnek minősítené még az olyan reklámot is, amely a termék bármely lényeges tulajdonságát elhallgatja. Nagy baj lenne, ha ez így lenne, mert így gyakorlatilag minden, a napjainkban megjelenő reklám megtévesztő lenne, hiszen a reklámot általában elég ritkán fogják fel a reklámozók úgy, mintha abban a reklámozott áru jellemző, kimerítő felsorolását kellene nyújtania. Gondoljuk arra, hogy egy kávé esetében az összes létező milligrammot és per szekundomot meg egyebet fel kellene sorolni. A módosító javaslat elfogadása esetén tehát e kérdésben is olyan szabályozás születne, amely a tárgykörre vonatkozó közösségi joganyaggal tételesen is ellentét es. (19.50) Hiszen aránytalanul korlátozná a reklámozás szabadságát, ráadásul még az elfogadható közérdekvédelmi indokok felsorolása nélkül is. Szóval, tisztelt képviselőtársaim, az a helyzet, hogy mindezekkel a vonatkozásokkal léptennyomon a túlszabályoz ás problematikájába esünk, pápábbak akarunk lenni a pápánál, túl akarunk lőni mindazon az acquis communautairenek nevezett közösségi joganyagon, aminek az átvételére hivatkozunk. Magyarul: tételesen és szemléletben egyaránt ellentmondunk annak az elvnek, hogy mi az Európai Unió teljes jogú tagjai akarunk lenni, hiszen magunkat korlátozzuk, szerintem teljesen feleslegesen.