Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
8476 kapcsolódó módosító javaslatok között, csak félmegoldást tar talmaz. Ugyanis ez azt mondja, hogy az egyébként drasztikusan, 37 milliárd forintra csökkent jövő évi piacrajutási keretből a kormány eszközölhet intervenciós felvásárlást, és ha ezt értékesíteni tudja, ebben az esetben természetesen ezzel a bevétellel újr a rendelkezhet. Sajnos, a rendszer nem így működik, tisztelt képviselőtársaim! Mert általában abban az évben, amikor szükség van ilyen intervenciós felvásárlásra, nagy valószínűséggel nem lehet piacra vinni ezt a dolgot. Tehát a jövő évben egy óriási probl éma keletkezik a piacrajutási fejezetben, mert ha szükséges ilyen intervenciós felvásárlás, és a 65 százalékkal csökkent keretből ezt megteszi a kormány, akkor még arra a legalapvetőbb agrárpiaci rendtartási szabályozási eszközökre sem jut forrása, amely a lapvetően szükséges lenne az előbb említett problémák megoldására. Tehát ezt én igazából nem tartom jó megoldásnak, és sajnálom, hogy a kormány eltért az eredeti javaslattól. Ugyanakkor szeretnék megemlíteni még egy olyan problémát, amelyet nagyon sajnálat osnak tartok az elemi károk idei bekövetkezése után. A katasztrófaalapra tett javaslatot, amely 10 milliárd forintban szerette volna ezt realizálni, a kormánypártok képviselői nem tartották elfogadhatónak, holott - én úgy gondolom - megalázó az a 2500 fori ntos aszálykártétel, amelyet a 300 hektárnál kisebb területeken termelők hektáronként kapnak az idei esztendőben. Látható, hogy az ősszel nagyon sok termelő nem tudta elvégezni az őszi munkákat, nem tudott gázolajat venni. Úgy hiszem, hogy a költségvetésbe n nem összekapargatni kellene elemi károkra ilyen különböző forintocskákat, hanem egy érdemi ilyen alapot kellene létrehozni, és amennyiben abban az évben erre nincs szükség, akkor év végén a hiányok betömésére fel lehetne