Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
8445 hogy Salam on képviselő úr ezt ismeri , bizony 400 millió forintos az eltérés, és ennyi szükséges ahhoz, hogy a lemaradást pótoljuk. Azt hittem, hogy a korábbi módosító javaslatoknál ezt majd korrigálásra kerül, de közben minden kapitányságnak túlnyomórészt emelkede tt a támogatása, ezért most megítélésem szerint az egyetlen jó javaslat a 136. számú Tóth Andrásféle javaslat, ami többlet 430 milliót kíván adni a Pest Megyei Rendőrfőkapitányságnak. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Sz ili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak tisztázni szeretném képviselő úrral, hogy kétperces vagy normál hozzászólást mondotte, mert mindkettőre jelentkezett. (Keller László: Ez a normál hozzászólás volt.) Ez tehát a normál hozzászólása volt. Kös zönöm szépen. Kovács Tibor képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azokhoz a módosító indítvá nyokhoz szeretnék néhány gondolatot fűzni, amelyek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatásának javítására szolgálnának. Tisztában vagyunk azzal, hogy az elmúlt két évben az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések száma csak a zért csökkent, mert szigorodtak azok a feltételek, amelyekkel meghatároztuk azt, hogy melyik település tartozik egyik vagy másik kategóriába. Úgy gondolom, hogy a költségvetésben az erre a célra beállított forrás az idén is kevés lesz, mert tudjuk, hogy mi nden évben az következik be, hogy az önkormányzatok