Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 30 (177. szám) - "Az európai integráció aktuális kérdéseiről" című politikai vita - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
8330 titokban összesúgnak, összehajolnak valami setét szegletben. Hanem arról van szó, hogy önök ki szoktak állni és el szokták mondani, amit gondolnak, úgy, ahogyan szokták gondolni, és az, amit önök mondani szoktak - és tegyük zárójelbe, hogy jót tes ze az országnak vagy nem, most csak egy tényt akarok rögzíteni , nem esik egybe azzal, mint amit a magyar demokráciáról az Európai Unió mond. Ezt a tényt szeretném ezen a vitanapon leszögezni. (Bauer Tamás ingatja a fejét.) Az Európai Unió azt mondja, ho gy Magyarország egy nyugati demokrácia. Azt mondja, hogy minden követelményt, ami az uniós tagsághoz a demokrácia szempontjából szükséges, teljesít. Szeretném megismételni, kicsit vitatkozva a most éppen jelen nem lévő Kovács Lászlóval, hogy ezt a kijelent ést egyébként nem a magyar kormányról teszi az országjelentés, hanem azt mondja, hogy ez Magyarország mai állapota. Mert az országjelentés - szemben azzal, amit a pártelnök úr mondott - valójában nem a kormányokról szól, hanem az országok állapotjáról szól . Az sem igaz, amit egy másik megjegyzésben hallhattunk, hogy azért a kormányokról szólna a jelentés, mert a kormányok lépnek be az Unióba - hát nem így van. Az Unióba elsősorban az országok polgárai lépnek be. Hát éppen az a célunk, felteszem, ennek a vit ának is az az értelme, hogy világossá tehessük a tévé előtt ülők és a rádiót hallgatók számára, hogy az Unióhoz nem Magyarország csatlakozik, hanem minden egyes magyar polgárnak kell megpróbálnia élni ezzel a lehetőséggel és belépni. Ezt hívják egyébként a polgárok Európájának, ez egy közkedvelt öndefiníciója az Európai Uniónak is; megint csak egybeeső törekvésekről van szó. Ennyit hát arról, amit az előbb hallhattunk. Van itt azonban néhány fontos dolog. Valami félreértés lehet Szekeres úr és közöttem. A m agyar kormány álláspontja nem az, hogy az Unióhoz való csatlakozás pillanatában a közös pénzhez