Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 30 (177. szám) - "Az európai integráció aktuális kérdéseiről" című politikai vita - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
8177 ember került hadifogságba, elvesztettük a kitelepített németeket, és 1956 után el kellett menekülnie 200 ezer, többségében kiváló és életerős embernek Magyarországról. Ez volt az a kiindulópont, ahonnan nekivágtunk a szaba d világnak. Úgy éreztük, bizonyára nem álltunk ezzel egyedül, hogy talán Németh Lászlónak mégiscsak igaza van: nekünk magyaroknak mindig több szerencsénk volt az európai eszmékkel, mint az európai történelemmel. Ráadásul tíz évvel ezelőtt itt állt egy elad ósított államkassza, összeomlás szélén álló gazdaság és tízmillió magyar ember, aki nem értette, hogy hogyan jutottunk ide, amikor ő egész élete során, legalábbis a többség, becsületesen és sokat dolgozott. Mindehhez járult még hozzá az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy itt élt a szomszédos államok területén több millió magyar, ezelőtt 1015 évvel minden elemi kisebbségi jogától megfosztva. No, ebben a helyzetben kellett a magyarságnak egy nemzetstratégiát megalkotnia arra nézvést, hogy miképpen tehetjük Ma gyarországot újra erős, az Európai Unióhoz tartozó államokkal is versenyképes állammá és nemzetté. Tíz év alatt hazánkat a régió egyik legerősebb, legszilárdabb és legmegbecsültebb országává sikerült tenni. Tíz év alatt elértük azt, hogy a magyar gazdaság tisztességes feltételek mellett ma versenyképes. És nem csupán a volt szocialista országokkal, a többi, középeurópai térségben lévő országgal versenyképes, hanem - szeretném nagyon határozottan azt mondani önöknek - tisztességes feltételek mellett ma vers enyképes az Európai Unióhoz tartozó országok többségével is. Ezért nekünk, magyaroknak nincs okunk félnünk a versenytől, sem itt a régióban, sem európai összefüggésekben. Ma minél szabadabb a verseny, minél teljesebben valósulnak meg az Európai Unió elvei, az annál több esélyt kínál a magyarok számára.