Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - FONT SÁNDOR (MDF):
7939 Köszönöm szépen. (Közbeszó lások. - Dr. Kis Zoltán: A tárgyra! Nem is arról beszélnek. Összevissza beszélnek.) ELNÖK (dr. Áder János) : Bár kéretlenül és illetlenül, de egy újabb képviselői felszólalás arra figyelmeztet, hogy figyelmeztessen a vitában részt vevőket, hogy a tárgyra té rve a törvényjavaslat tartalmát érintő kérdésekről folyjék a vita. (10.50) Ezt második figyelmeztetésnek szántam, úgyhogy a harmadik alkalommal megvonom a szót attól, aki eltér a tárgytól. (Dr. Takács Imre és Keller László: Helyes! - Taps a kormánypártok p adsoraiból.) Font Sándor képviselő úr következik az írásban előre jelentkezettek sorrendje szerint. Utána Kis Zoltán következik az SZDSZ részéről. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demo krata Fórum támogatja a benyújtott törvénytervezetet, olyannyira, hogy mi várhatóan módosító indítványt sem szeretnénk benyújtani hozzá. Amihez szeretnénk módosító indítványt benyújtani, ahhoz nem lehet. Ennek egyetlenegy oka van: most került tárgyalásra é s nem egy évvel korábban, mert igazi hasznát talán már akkor is láttuk volna, de ez a késedelem, remélem, nem okoz nagy tragédiát a szőlő- és gyümölcstermelők körében, és a törvénytervezet eléri az eredeti szándékát. Aki a költségvetést forgatta, láthatta, mind az idei, mind a jövő évre a gyümölcs- és szőlőkataszterek összeírására van keret a minisztériumi fejezetben, 870 millió forint van az idei évre, és közel 500 millió forint a jövő évre e törvénytervezet megalapozásaként. Ezért mondom, hogy sajnálom, h ogy már nem egy évvel korábban került sor erre, mert a következményei