Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a vesrsenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ):
7868 szabályozás nagymértékben megfelel a közösségi vívmányoknak." Tehát eltelt néhá ny esztendő, és az Európai Unió visszaigazolta azt, amit egyébként Braun Márton képviselő úr is az imént említett, hogy lényegében megfelel, majdhogynem azt merem mondani, hogy dicséretesen megfelel ezeknek. Általában az az etikett ezekben az európai uniós jelentésekben - már néhány éve figyelemmel kísérem ezeket , hogy nem mondják azt, hogy valami helyes vagy nem helyes, hanem ha leírják azt, ami a valóságos helyzet, akkor ez általában egyetértést jelent. Mégis, volte indoka ennek a törvénymódosításnak? Megítélésünk szerint volt, néhány olyan esetben, amelyről itt már szó volt. Ilyen a vertikális problémák megoldása is, amire Braun képviselő úr szintén utalt. Tehát valóban néhány kifejezetten jó és progresszív, mondjuk úgy, hogy kisebb jelentőségű törvény módosító javaslat szerepel benne, és ezeket a Szabad Demokraták Szövetsége is messzemenően támogatja, ezekre szükség volt. Vane kifogásunk, és mi a kifogásunk ezzel kapcsolatban? Szóba került - és itt már nem teljesen értek egyet az előttem felszólaló Bra un Márton képviselőtársammal - ennek a bizonyos kinevezési rendnek a kérdése. A törvényjavaslat megváltoztatja a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyetteseinek kinevezési rendjét. Jelenleg az a helyzet érvényes a hatályos törvényben, hogy a Gazdasági Verseny hivatal elnökének és elnökhelyetteseinek személyére egyaránt a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Most viszont úgy változna, hogy az elnökhelyettesek személyére első lépésben a Gazdasági Versenyhivatal elnöke tenne javaslatot a miniszt erelnöknek, és ő azt az eddig ismertetett úton továbbítaná a köztársasági elnöknek. Megítélésünk szerint az a lényeges változás történik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyetteseinek, és ami