Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Miniszterelnök úr, fontosnak tartja, hogy a miniszterei igazat mondjanak?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
7657 nagyon szeretnénk, ha a sajtószabadság érvényesülhetne, és a mi nyilatkozataink a valóságnak megfelelően, tehát ahogy elmondottuk azokat, úgy jelennének meg. Ön emellett fölvetette még azt a kérdést is, hogy - ahogy ön kifejezte magát - a támogatásokat illetően ön szerint tettem egy olyan nyilatkozatot, amit soha nem tettem, nevezetesen, hogy nem én írtam alá a papírokat; ne haragudjon, ezt a pr imitív kifejezést ön használta. Én soha ilyen kijelentést nem tettem; azt mondottam, hogy nem én döntök a támogatások ügyében, mint ahogy ez a valóságnak meg is felel, hiszen erre bizottságokat állít fel a minisztérium apparátusa, és ezek a bizottságok dön tenek a különböző támogatási ügyekben. Való igaz, hogy néhány templom esetében - mert a templomrekonstrukciót olyan fontosnak tartom - én magam küldtem ki az értesítést arról, hogy a pályázatuk nyert. Hozzá kell tennem, ezek olyan szerény összegek, hogy pé ldául most vasárnap Nyírkátán láttam, hogy még a templom bevakolására sem volt elég ez a pályázat. Úgyhogy örömmel tájékoztathatom önt arról, képviselő úr, én magam fogom kezdeményezni, hogy a templomrekonstrukció ebben az esetben a bírálóbizottság által ú jból elbírálásra kerüljön, hogy elégséges volte az az összeg, amelyet biztosítottak számára. Ön, képviselő úr, nagyon hangzatosan, írásban föltette a kérdést, illetőleg a megállapítást, miszerint önök, a Szabad Demokraták Szövetsége olyan országot képzelt ek el, ahol senki nem helyezi magát a törvények fölé, ahol senki nem hazudozik. Kérdezem öntől, hogy miért nem jártak el így négy év alatt. Ki akadályozta meg önöket abban, hogy ne hazudjanak, hogy ne ilyen valótlan nyilatkozatokat tegyenek? Ha önök akartá k volna, minden további nélkül megtehették volna! Csak emlékeztetek, mondjuk, Kuncze Magdolna tankönyvbotrányára vagy a tocsikolásban való részvételükre (Moraj az SZDSZ