Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7526 MDFkormány egymilliárd forint tartozást! Mi lett a következménye? 1993tól megsokszorozódott, még azok sem fizette k, akik pedig megtehették volna - ezt eredményezte! Ekkor vettük kézbe, egy 3,43,5 milliárdos tartozással, megpróbáltuk kezelni. Mi lett a vége? Az lett a vége, hogy sorra alakultak át az egyesületek. Nézzék meg: Diósgyőrben - nem akarom sorolni , Pécset t, Székesfehérvárott, mindenütt, fogták magukat, átalakultak, új néven létrejöttek, ugyanazokkal a vezetőkkel - az adósság ott maradt. Egyszerűen kezelhetetlen volt! Kétszer próbálkoztunk meg törvényi szabályozással is annak a kezelésére, ugyanis az APEH n em engedte el a törzstartozást, amit normális dolognak is tartok; rettenetesen megnőttek a kamattartozások, kezelhetetlenné vált. Örülök, ha most már kezelhető, de vissza kell gondolni, hogy '97ben pont mi hoztuk azt a javaslatot, hogy történjen meg minde n évben egymilliárd forinttal a törzstőke csökkentése, ezt fejlesztette tovább a polgári kormány. Nagyon rossz szájízzel megyek majd most ki elmondani a véleményemet, pedig az a jó szándék vezetett volna, hogy őszintén segítsem ezt a törvényt. De így, ilye n ellenséges hangnemben az ember nem érzi jól magát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Képviselő úr, kénytelen vagyok azt mondani, hogy nemcsak a miniszter úr, hanem nyilván a korábbi ellenzéki felszólalások is ez t a vitát ilyen, szinte erősebb hangnembe segítették. De semmi gond, a parlamenti demokráciába belefér, hogy a véleményeket mindenki markánsan kifejtse. Két percre megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.