Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
7476 felszólalás. Nem is tudom, hogy melyik kifejezés a helyes. Álságos javaslatokról besz élt a képviselő úr, nekem az a kifejezés jutott inkább eszembe, hogy álságos felszólalások hangoznak el a tisztelt Házban (Varga Mihály tapsol.), immár sokadjára Kuncze Gábor képviselő úrtól. Számolatlan alkalommal ugyanazokat az eseteket sorolja fel (Dr. Kóródi Mária: Mert súlyos esetek !), abban bízik a képviselő úr - gondolom én , hogy ha valamit sokszor elmondunk, akkor az előbbutóbb hihetővé és igazzá válik. (Kuncze Gábor: Mert az első alkalommal is azt reméltem, hogy lesz valami változás.) Tisztelt K épviselő Úr! Hadd emeljek ki néhányat az ön által említettekből! Ön átláthatatlannak nevezi az APEHelnök tevékenységét, miközben arra hivatkozik, hogy egyes, úgynevezett Fideszközeli cégek - bár nem tudom, hogy ez milyen kategória - 800 millió forint áfá t igényeltek vissza, és emiatt büntetőeljárás folyik. Úgy érzem, egyfajta belső ellentmondás van ebben a két állításban (Kuncze Gábor: Hol?), mert ön egyfelől azt mondja, hogy a kormány hozzásegí t egyeseket ahhoz, hogy elleplezzék bűnös tevékenységüket (Bauer Tamás: Így van!), a másik oldalról pedig elismeri azt, hogy a részben a kormány felügyelete alatt álló bűnüldöző szervek (Dr. Kóródi Mária: Hogy van ez?) - ugye, ez a rendőrség, ezt ön is fel ügyelte valamikor belügyminiszterként , részben pedig a független ügyészség végzi a dolgát, és a bűncselekmények gyanúja esetén fellép a jogsértőkkel szemben. (Bauer Tamás: Schlecht Csabát még nem tudták elővezetni.); legyenek azok képviselők, legyenek az ok úgynevezett pártközeli cégek vezetői. (Kuncze Gábor: Ezt két hónapja még nem hallottuk!) De ha már a pártközeli cégeknél tartunk, ismert az, hogy éppen a tegnapi napon volt egy újabb tárgyalás a Tocsikperben, amelynek (Bauer Tamás: Ott volt vizsgálóbiz ottság, ugye? - Az