Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
7402 és most az, hogy az utókor hogyan ítéli meg - hogy amit tett, az gyilkosság volt, politikai cselekedet , attól függ, hogy ki melyik párthoz csatlakozik, a hegypárthoz vagy a girondistákhoz vagy a jakobinusokhoz, vagy konzervatív, tehát attól függően ítéli meg ezt a történelmi helyzetet. Vagy gondoljunk arra, hogy Jeanne D'Arc és köre több mint négyszáz év utá n került rehabilitációra e század húszas éveiben, akkor avatta szentjei közé az a katolikus anyaszentegyház, amelynek túlbuzgó és erőszakos ügynökei annak idején kicsikarták a halálos ítéletet Jeanne D'Arckal szemben. Tehát az idő nagyon megy, és ezután é pp azért, mert annak idején; és elnézést, hogy személyes dolgot mondok el: a Műszaki Egyetem nemzetőrségén 30án este értesültünk a Köztársaság téri atrocitásokról, és az is bizonyos fokig érthető, menthető, hiszen felkelőtársaikat mentek kiszabadítani a f elkelők, és talán nem is ők követték el ezeket. Bonyolult helyzet volt, de emlékszem arra a haragra, ami bennünk élt akkor, hogy nem tudtunk erről, és nem tudtunk odamenni. De maga Pongrátz Gergely is azt írta még a hetvenes években kinn, Amerikában kiadot t könyvében, hogy ők is elindultak, hogy rendet csináljanak ott, és megakadályozzák az atrocitásokat. (17.00) Sajnos, sok példát lehet mondani. Amikor a Bastillet bevette a felkelő nép, akkor az ott lévő őrséget - a nemzetőrök védték, ott is voltak nemzet őrök - a tömeg szétzavarta, s meglincselte a Bastille őreit, akik nyilvánvalóan nem voltak bűnösök a királyság torzulásaiért, s kiderült, hogy a Bastilleban csak három fogoly volt összesen. Akkor ott is elkezdték a föld alatti kazamatákat keresni, mert ne m hitték el, hogy a Bastilleban csak három politikai foglyot tartottak.