Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
7389 szocialista képviselőtársam, a 43. számú módosító indítványukkal. Az indítvány indoklási része számomra azért is elfogadhatatlan, mert a fo gyasztói árszínvonal emelkedésével az általuk csökkenteni kívánt 3 milliós összeghatárt vélik összhangban állónak. (16.30) A Betétbiztosítási Alap kártalanításának mai felső határát, emlékeztetem a képviselőtársaimat, az egymillió forintos limitet még 1990ben, az Antallkormány idején állapították meg. Az akkori, nevezzem így, pénztőkelobbi nagyon erősen ellenezte ezt az intézkedést, így nem véletlen, hogy a kártalanítási határ az idézett lobbi befolyásos időszaka alatt, 1994 és 1998 között nem változott, nem tartott lépést még az inflációval sem. Szinte minden évben lehetett látni a tönkrement bankok előtt álldogáló, fáradt és kétségbeesett arcokkal teli sorokat, akik megtakarított vagyonkájukat kívánták visszaszerezni, az esetek nagy részében teljesen hiá ba. Számukra csak az értékét veszítő kártalanítás jelenthetett némi vigaszt. Ha az 1990. évi árszintet száz százaléknak tekintjük, akkor az idei - itt most szakértők ülnek, szakmai vita van, ellenőrizni tudnak - 625 százaléknak felel meg. Mire ez a törvény javaslat hatályba lép, 2001re, az év átlagában már körülbelül 675 százalékos lesz az árszínvonal 1990 átlagához mérten. Az adatokból kitűnik, hogy a jelenlegi törvényjavaslat nem törekszik az Antallkormány idején, a nagyon is mostoha gazdasági körülménye k között garantált egymillió forintos értékhatár vásárlóértékének megőrzésére, megelégszik annak a 81 százalékával. Még ezt a kisebb reálértéket sem kritizálom, hiszen természetesnek vélem, hogy az akkori rendszerváltó kormány erőfeszítéseit és teljesítmén yét nehéz megismételni. A 3 millióra lecsökkentett értékhatár elfogadását viszont már nagyon is nagy visszalépésnek tekinteném, hiszen ez azt