Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
7227 bevételét, és van egy családi pótlékra vona tkozó javaslat, ami viszont 80 milliárd forinttal kívánna többet elosztani annál, mint ami rendelkezésre áll. Ezért tehát azt gondolom, ezek nem megalapozott igények, ezek a kormányzati felelősség kereteibe nem férnek bele. Mindjárt hadd térjek rá itt a le gnagyobb ellenzéki pártnak a javaslataira. Kétségkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen olyan javaslatokat tettek, amelyeket időközben már a kormány elfogadott, sőt túllépett rajtuk. Hogy egy példát mondjak rögtön, a nyugdíjak kérdéséről van szó. Ez a kormá ny azt tudja vállalni, hogy amit az előző ciklusban a HornKunczekormány elvett a nyugdíjasoktól, négy év alatt vissza fogja adni a nyugdíjasoknak. Reálértékben minden esztendőben nőtt a nyugdíjak mértéke, ebben az esztendőben is. Emlékezzünk vissza, itt van a kezemben a Távirati Iroda jelentése az MSZP májusi elnökségi üléséről, amikor az elnökségi ülés után azt jelentette be Burány Sándor frakcióvezetőhelyettes, hogy 9,5 százalékos nyugdíjemelést javasolnak jövőre a Szocialista Párt részéről. Ehhez képe st - ezt még augusztusban is megismételték - a kormány javaslata 10,3 százalékról szól, és amikor ez a javaslat elhangzott, az MSZP előzni próbál, és most még újra hozzáadott plusz 4 százalékot - gratulálunk. Ez a felelősség nélküli, a valóságtól elrugaszk odott politizálásnak a csimborasszója. (Taps a Fidesz soraiból.) Ugyanez a helyzet a családtámogatásokkal. Tisztelt Képviselőtársaim! Erről már a Fideszfrakcióban és más kormánypárti frakcióban is bővebben beszéltek; két oldalon keresztül kell összefoglal ni azokat a támogatási lehetőségeket, amelyeket ma egy család igénybe tud venni, az adótámogatástól az alanyi jogon járó támogatásig és most a kiegészítő családi pótlék összegén keresztül a különböző, gyermekek számára iskolai és más ellátáshoz kötődő támo gatásokat. Ehhez képest az