Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
7223 A harmadik nagyon lényeges szocialista módosítócsomag az egészségügyhöz kapcsolódik. Egy pontjára utalok, csak azért, hogy a részletes vita szabályait betartsam: az 598. pont az, ahol jelentős többletet szeretnénk a társadalombiztosítás költségvetésébe a központi köl tségvetésből biztosítani. De hát nemcsak a társadalombiztosítás költségvetését kell vagy kellene rendbe tennünk, hiszen itt a vitában már a mai nap is rámutattunk arra, hogy bizony azoknak a béremelési ígéreteknek a fedezete nincs meg a jövő évi, illetve a z azt követő évi költségvetésben, amit a kormánypártok hangosan mondanak. Nincs meg! Bizonyítottuk, hogy azért, mert a jövő évet nem a valós, ez évi tényszámokra alapozottan tervezték meg, hanem a 2000es tervre, ami lényegesen eltér az ez évi folyamatoktó l; éppen ezért azt gondoljuk, hogy a társadalombiztosítás költségvetésébe többletforrásokat kell tenni, és ezen túlmenően az egészségügy fejlesztéséhez is jelentős forrásokat kell átcsoportosítani. A következő, negyedik olyan nagyon nagy kör, amiben szocia lista képviselők módosító javaslatai - élén Kovács László frakcióvezetővel - találhatók, az az önkormányzatok finanszírozásának kiegészítésére vonatkozik, így a szocialista javaslat szerint mintegy 100 milliárd forint többlettámogatás szükséges. Most attól eltekintek, hiszen a vita tulajdonképpen rávilágított arra... (Mádi László: Hol vannak a források?) - a forrásokról is fogok beszélni , a vita rávilágított arra, hogy milyen sok területen kell az önkormányzatokhoz többletforrásokat delegálni. Én azt gond olom, hogy ez az a négy terület - bár nagyon sok szocialista módosító javaslat fogalmazódott meg , amire mi a leginkább a hangsúlyt helyezzük, és erre a forrásokat igyekszünk megteremteni.