Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
7152 amennyit el kell érnie a kerületek részesedésének. Azt gondolom, a tíz év alatt elkövetett hibákat most már napi szinten korrigálni kell, tehát az adott évben már normál forrásmegosztásnak kell lennie, e gyébként pedig vissza kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) pótolni azt, amit jogtalanul vett el a főváros. Köszönöm, tisztelettel. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tóth István megszólalására csak annyit szeretnék reagálni, hogy az a píárszakértő, aki ezt a csodálatos szöveget megfogalmazta, amit ön most itt felolvasot t nekünk, a szokásához híven, valószínűleg elfelejtette elolvasni a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatot, annak is a 336. oldalát. Azt gondolom, amit ön elmondott, nem hiszem, hogy az ön kormánya kamatpolitikaként felvállalja. A másik, hogy a píárszöveget író elfelejtette elolvasni az ajánlás I. kötetét, mert a nyugdíjemelésnél ön a 33. javaslatra hivatkozott. Ha megnézte volna, képviselő úr, abban az áll, hogy a kormány azt a javaslatot nem támogatja. Akkor ilyen nagyívű nyugdíjemelési (Derültség az MSZP padsoraiból.) elgondolásként ne tessék olyanról beszélni, amire a kormány nemet mond a bizottsági üléseken! Hagyjuk abba ezt a píárszöveget! Arról beszéljünk, ami a lényeg, képviselő úr! A lényeg pedig az, hogy a kormány által támogatott nyugdíjemelési javaslatok közül olyan van előttünk, amelyik 7,3 százalékról szól. Ez a sajnálatos és siralmas, hogy a részletes