Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7149 erősítése is fontos, mert csak azok tudnak sikeresek lenni, akik megfele lő belső hittel rendelkeznek. Saját sportmúltamból tudom alátámasztani, hogy fél szívvel, remegő térddel nem lehet győzni. Az európai integráció szempontjából is roppant lényeges, hogy pozitív üzeneteket fogjanak az integrációban lévő országok vezetői, de még az egyszerű állampolgárok is arról, hogy Magyarország sikeres és egyenrangú partner. A történelem során számtalan esetben beigazolódott, hogy a passzivitás, a visszahúzódó magatartás súlyos károkat okoz. Csak egyetlen példát szeretnék említeni az orszá gimázs fontossága mellett, jelesül az első világháborút követő trianoni határrendezést. Meglepő, de jusson eszükbe, hogy 1914től a környező kis nemzetek a nyugati országok diplomáciai csatornáit, szervezeteit folyamatosan saját nacionalista törekvéseik ér dekében győzködték, mind a kormánytagokat, mind pedig a képviselőket Magyarország, illetve a Monarchia ellen. Míg Magyarországnak önálló külképviselete sem volt, így a valós helyzet is ismeretlen volt az idő tájt. Így a háború utáni békeszerződésben befoly ásolni sem tudtuk az eredményt, azaz semmilyen országimázs nem élt abban az időben a nyugati hatalmak tudatában. Most, amikor az integráció küszöbén kívánunk átlépni, nem engedhetjük meg magunknak újra azt a hibát, hogy ne költsünk erre, mert túl nagy árat fizetnénk ezért. Kérem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztés eredeti változatát támogassák. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) (13.10) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Függet len Kisgazdapárt.