Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - TÓTH ISTVÁN (Fidesz):
7146 parlamentnek a kormányzat elképzelése nem is lett benyújtva, ha nem kezdjük meg a termelő alapok rendbetét elét, akkor az agrárválságból nem lehet kijutni. Tehát mi, a szocialista párti frakció támogatjuk azt, hogy ez az intézmény jöjjön létre, természetesen a birtokok összerendezése és nem a föld osztogatása céljából, ezért 5 millió forinttal javasoljuk megeme lni az alapot, hogy érzékelhető tevékenységet tudjon végezni a nemzeti földalap intézménye. Sajnálattal kell megállapítani, tisztelt képviselőtársaim, hogy az agrárium kiemelt támogatása - amit a pénzügyminiszter úrtól is hallottunk - mint költségvetési pr ioritás, hamis állítás az elkövetkezendő két évben, és az agrártermelők azzal a 2,5 százalékos reálértékű növekedéssel, amit természetesen reális infláció mellett számoltunk ki, igazából rendkívül nehéz helyzetben lesznek, és az agrárválság nem lesz megold ható. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Tóth István képviselő úrnak, Fidesz. Tessék! TÓTH ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 20012002. évi k öltségvetési törvénytervezet vitája nagyon sok érvet megjelenített kormányzati és ellenzéki oldalról, sőt azt is láthatjuk, hogy a részletes vitaszakaszban egyegy részkérdésben mennyire eltérő nézetek, módosító javaslatok találhatók. Szeretnék utalni az a jánlás első részének 32. számú javaslatára, amelyben szocialista képviselőtársaim az infláció tervezett mértékének 6ról 8 százalékra való emelését indítványozzák. Ez nagyon veszélyes játék. Azt önök is tudják, ellenzéki képviselőtársaim, hogy minél többet beszélnek a