Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
7134 Ha ezt egy kicsit érthetőbb számokra bontjuk le, tisztelt képvi selőtársaim, gondoljanak maguk elé egy kis települést, Vértesszőlőst, ahol a főúton, mondjuk, a nappali órákban óráként 1200 gépjármű halad keresztül, azaz percenként 20, azaz 3 másodpercenként halad keresztül egy autó. Ez azt jelenti, hogy a bekötő, a ker esztutcákból egyszerűen nem lehet kikanyarodni a főútra Vértesszőlősön, hogy az úttesten a főúton nem lehet áthaladni, hogy hihetetlen veszélyhelyzetek állnak elő. De ezt nemcsak a hivatalos okmányok tanúsítják, hanem tanúsítják az érintett önkormányzatok, elismeri a szakma. Készült egy intézkedési terv azon feladatok és beavatkozások rögzítésére, amelyek indokoltak és alapvetőek az előállt helyzet orvoslására, csakhogy - és itt jön az átverés, tisztelt képviselőtársaim - az előttünk lévő két évre, azaz 200 1re és 2002re szóló költségvetés ugyanúgy egy fillért sem tartalmaz ezen feladatok finanszírozására, mint ahogy nem tartalmazott az ez évi költségvetés sem. Itt tehát egy farizeus színjáték folyik, az érdeklődő országgyűlési képviselők, az érintett önkor mányzatok, de legelősorban is az érintett települési lakosok, lakók félrevezetése érdekében. Nyilatkozatok hangzanak el, hogy a tárca, a kormány milyen komolyan veszi a térség gondjait, kontrollméréseket folytat, és intézkedé si tervet fogalmaz meg, miközben a lényegről, a pénzről, a forrásbiztosításról tökéletesen elfeledkezik, vagy legalábbis hallgat róla. Ezért nyújtottam be módosító indítványomat, amelyben az intézkedési tervből fakadó feladatok finanszírozására 400 millió forintot javaslok biztosítani. Ez nem nagy összeg; épp hatoda annak a 2,5 milliárd forintnak, amit Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója, Simicska Lajos üzlettársa és barátja, rövid idő alatt