Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 9 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
6803 gyakorlatilag elmaradt. Nem számolták ki annak idején a z akkori döntéshozók, és ezért lehetett gyorsan, egy gyenge szépségflastrommal valamit adni az önkormányzatoknak. Most pedig azért tartunk itt, mert ki kellett számolni 1990től többszörös számítási móddal, hogy milyen összeg járna az önkormányzatoknak, ah ogy azt az Alkotmánybíróság előírta. Akkor, kérem tisztelettel, önök nem csináltak semmit, hanem gyorsan lefolytatták a privatizációt, valamit dobtak az önkormányzatoknak alkotmányellenesen, és ezt követően most azt mondják, hogy hát kérem, ez a polgári k ormány késésben van. Eddig a bíróság döntését követően munka folyt, kiszámolták az értékeket, amelyek az én ismereteim szerint az önkormányzatoknál 97,2 százaléknak megfelelő számokat mutatnak, tehát egy alapos munkával készítették elő, és ezért tartunk it t. És ha a törvényjavaslathoz kérhetem a képviselő úr, illetve az MSZP támogatását, akkor, ahogy az imént elmondtam, decemberben sor kerülhet a törvény elfogadására, s január hónapban megindulhat a pénzek önkormányzatok felé történő áramoltatása. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most, tisztelt Országgyűlés, soron következik Béki Gabriella képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Bartha László, a Fidesz részéről. BÉKI GABRIELLA (SZD SZ) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A délelőtti hozzászólásomban én négy olyan szabaddemokrata módosító indítványt ismertettem és indokoltam, ami valóban nagy összeg átcsoportosítására, másként történő felhasználására tett javaslatot. Eg y kisgazdapárti képviselő úr meg is vádolt