Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 8 (171. szám) - A szervezett bűnözés elleni koordinációs központról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
6552 szervezett bűnözői csoportok, akkor egyáltalán szükség vane a szervezet re. Úgy gondolom, nem változott a véleményem a két perccel ezelőtt elmondottakhoz képest, szükség van a szervezetre; egy jó technikai felszereltségű szervezetre, kiváló szakemberekkel, adott esetben olyan szakemberekkel, akik a kriminalisztikában, a krimin ológiában is jártasak, hiszen a szervezet elemző tudományos központként is működik a jövőben reményeink szerint. A garanciákról esett még szó. A garancia, úgy gondolom, maga a törvény, vagy a törvényben történő létrehozatal. Emlékezzünk csak vissza, és saj nálom, hogy Vastagh Pál képviselőtársam is kiment, a KBI létrehozatalakor mint igazságügyminiszter és mint akkori kormánypárti képviselő, kevesebb aggálya volt, mint ezzel a törvénnyel szemben, noha az egy kormányhatározattal került létrehozatalra, és az a kormányhatározat, úgy gondolom, sokkal jelentősebb eszközöket biztosított ennek a szervezetnek, mint ami most előttünk fekszik. Én egyetértek Nikolits Istvánnal abban, hogy erősebb jogosítványokat is lehetne adni ennek a szervezetnek, illetve lehessen ada tgazda vagy egy olyan jellegű szervezet, amely irányítási jogosítványokat is magában foglal, mert ez mint irányítási jogosítványokkal rendelkező szervezet, hatékonyabban működtetheti talán a rendszert. Amennyiben ebben az ellenzék támogat bennünket, vagy a kár egy közös megbeszélést követően ez irányú lehetőséget adunk majd magunknak a törvényjavaslat további tárgyalása során, én - ha szabad ezt a kifejezést használni - vevő vagyok erre. Az adatvédelemmel kapcsolatban hadd mondjak néhány gondolatot. Az adatv édelem terén maga a javaslat az én megítélésem szerint tartalmazza azokat az alkotmányos garanciákat, amelyek az 59. § (1) bekezdésében foglalt jog