Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 8 (171. szám) - A szervezett bűnözés elleni koordinációs központról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - POZSGAI BALÁZS (MSZP):
6543 ELNÖK (Gyimót hy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak. POZSGAI BALÁZS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a hitelesség kedvéért a számokról, ha már a bűncselekmények számának csökkenéséről beszélünk. Beszélhetü nk egy '98as 600 ezerről; majd ugyanebben az évben, jelezni kívánom, hogy egy több mint 70 ezres úgynevezett budapesti parkírozójegyekkel összefüggő csalássorozat zárul bírósági szakkal, amely több mint 70 ezerrel csökkentette a bűncselekmények számát; és valóban elfogadom, hogy egy 1520 ezres valóságos, a bűnelkövetés területén lévő csökkenésről számolhatunk be, nem 100 ezresről. Még egy gondolat: az az alapvető problémám ezzel a törvénytervezettel, hogy miközben érezzük és gondunk van a tíz szervezet te vékenységével, egymásra mutogatunk, hogy ezt kinek kellett volna megoldani, hogy ezt '90ben meg kellette lépni, vagy már a következő időszak alatt is, ugyanakkor ez a tíz szervezet mindjobban abban érdekelt, hogy ezeket az információkat és pontosan a kez deti információkat minél jobban bezárja, mert ha ezeket már a kezdeti szakban átadja a központi szervezet részére, akkor a nyomozás elrendelése más kezekbe kerülhet - és ezáltal a saját létalapjukat fogják elveszíteni. Tehát ezt a belső ellentmondást is ho rdozza e törvényjavaslat, míg a rendszerhez nem nyúlunk hozzá, ugyanakkor majd hatalmi szóval próbálunk e szervezetek között valamiféle rendet teremteni. Mi éppen a káosztól kívánjuk megóvni az országot, s ennek érdekében javasoljuk, hogy ezzel a törvényja vaslattal ebben a formában, így ne foglalkozzunk, hanem folytassunk még közös tárgyalásokat. Köszönöm szépen.