Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 8 (171. szám) - A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
6461 érzékeny területet érint, engedjék meg, hogy egy kis példával ezt szemléltessem. (15.40) Addig, amíg az írott sajtó, a rádió, a televízió műsorainak bizonyos kulturális, int ellektuális színvonalát meglehetősen keményen szabályozzuk és szabályozták, addig van a kommunikációnak egy olyan területe és a közízlés formálásában ennek a területnek legalább olyan súlya van, ha nem nagyobb, mint az előbb említettnek, mint a reklám. Sőt , azt is el kell még mondanom, hogy a reklámok megismerése - szemben a rádióval, televízióval, újságokkal - semmiféle aktivitást nem kíván a fogyasztótól, hiszen az utcán közlekedvén óriásplakátokkal és egyéb reklámhordozókkal találja szembe magát, akarvaakaratlanul élvezője, rosszabb esetben elszenvedője azok hatásának. Ezért rendkívül fontos ez a törvénymódosító javaslat, amely a gazdasági reklámtevékenységről szóló '97. évi törvény módosításáról szól, hiszen néhány hiányosságra hívja fel a figyelmet. Az t gondolom, hogy az az egyeztetés, ami a '97es törvény elfogadásakor megtörtént, most sem maradt el, sőt talán egy kissé szélesebb körben valósult meg, hiszen azóta a reklámpiac szélesedett, szereplőinek száma növekedett. Mi indokolja ennek a törvénynek a módosítását? Van néhány ok, ezekből néhányat felsorolnék. A legfontosabb talán az, hogy csatlakozni kívánunk az Európai Unióhoz, és ezzel összefüggésben nyilván itt is jogharmonizációra van szükség; másfelől pedig azért, mert régóta szükséges ezen a terül eten is a tisztánlátás, persze anélkül, hogy magát a gazdasági reklámtevékenységet, mint a piacgazdaság működésének egyik nagyon fontos velejáróját akadályozzuk. A fogyasztóvédelem az Európai Unióban az egyik kiemelt helyet foglalja el, fontos közösségi ér dek és jog. 1998ban, a