Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
6219 két inté zmény kaphatott az 520 millióból, amely kapott. Ezt a gondolatsort azzal egészítette ki, hogy véleménye szerint nagyon meghatározhatatlan az a teljesítéssor, amely igazolja, hogy mindent megtette a beruházás sikeres befejezéséért a pályázó, a címzett vagy céltámogatásban részesülő önkormányzat. (23.20) Természetesen egy gondolat erejéig utalt arra, hogy ez a két szerencsés önkormányzat, amely érintve van az 520 millióból, bizony jó napot fogott ki azzal, hogy bekerült, és ez a kritérium lehet, hogy kétsége s. Lehet, hogy a számom nem egészen pontos, de még a nyár végéig - azt hiszem, korrekt az a szám, amit most ismertetni szeretnék - az 1996ban indult Baranya megyei kórházrekonstrukciót idén nyárig a Számvevőszék 29 alkalommal ellenőrizte. Magát a beruház ást! Gyakorlatilag alighogy az egyik vizsgáló kiment, a másik már újabb vizsgálati feltétellel ott volt. Egy külön osztály állt rá a megyei kórházban arra a feladatra, hogy a mindenkori vizsgálókat fogadja, és azokat adatokkal a lehető legteljesebb mértéki g kielégítse. Azt gondolom, ez már az a fajta túlzás, az a fajta túlzott ráfigyelés a forrásokra, ami nemhogy előre vinné a munkát, hanem inkább hátráltatja. Amikor tehát arról van szó és esetleg kétséges, hogy megalapozotte a Baranya megyei kórház tekint etében ez az igény, nos, ha nem az lenne, a 29 vizsgálatból legalább egy feltétlenül ennek ellene szólna. De ilyen nem volt, és ezért állok itt jó érzéssel, és hiszem azt, hogy megalapozott az igényük. Köszönöm a szót. (Taps az FKGP soraiban.) ELNÖK (dr. W ekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Hadházy Sándor úr, a Fidesz képviselője.