Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
6205 (22.50) Az önkormányzatok tulajdonképpen 1992 óta, amióta ez a törvény létezik, követnek el különféle bűvészmutatványokat azért, hogy egyegy ilyen beruházást meg tudjanak valósítani. Bauer képviselő úr mondta még az előbb, hogy az az alapvető pro blémája ezzel a törvénytervezettel, hogy sérül az egész rendszer alapja. Én pedig úgy gondolom és azt hiszem, ez itt a vitában is kiderül, lehet, hogy nem is annyira jó ennek a törvénynek az alapja. Esetleg nem is baj, ha megsérül ez az alap. Úgy látom, ho gy a képviselő úr indítványára, amit a kormány támogat, a 2001től érvénybe lépő szabályozás alapján a polgári kormány ebben a témában is tiszta viszonyokat óhajt teremteni a bevezetendő új törvénnyel. Végezetül pedig ez az indítvány, amit képviselő úr a H áz elé terjesztett, erre a konkrét 3,5 milliárd forintra vonatkozik. Képviselő úr úgy látta jónak, gondolom, utánanézett a dolgoknak, hogy ezekre a beruházásokra fordítsuk a megmaradt 3,5 milliárdot. Önöknek, ellenzéki képviselőknek van lehetőségük arra, h ogy módosító javaslatokat adjanak be a törvénytervezethez, lehet élni vele, és akkor a Ház el fogja dönteni, hogy mire fordítsuk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Vojnik Mária asszony, az MSZP képviselője. Megadom a szót. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ellenzéki képviselőként is megértéssel tudom fogadni azokat a