Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
6199 képviselők is megkérdezték, hogy a KKAból miért nem kapják meg azokat a beruházási támogatásokat az önkormán yzatok, amelyek miatt ott állnak kiásva a gödrök. Úgyhogy, kedves képviselőtársam, nem kell ahhoz flaszternövénynek, budapestinek lenni, hogy valaki lásson ilyen gödröket és egyéb be nem fejezett beruházásokat, elég, ha olyan önkormányzatokhoz ellátogat az ember - és én voltam néhány ilyenen, megnéztem a gödröket , ahol azt mondták, hogy bizony Pepó miniszter úr apparátusa 34 hónapja nem ad választ arra a korábbi ígérvényre, amit egyébként írásban is és más módon is megígértek, hogy befejezzék a beruházás t. Úgyhogy szeretném, ha ezeknél a hasonlatoknál és ezeknél a példáknál is tárgyszerűen elemeznénk az okokat. Bizony, az önkormányzatoknak ez egy elég súlyos tehertétel. Summa summarum, én azt gondolom, hogy igenis dicséret illeti azért Perlaki képviselő u rat, hogy észlelve ezt a problémát idehozta a Ház elé. A bizottság ülésén mi ezért támogattuk, hogy általános vitára alkalmas legyen, és azért gondoltuk azt, hogy erről itt beszélni kell, mert igenis, generális megoldást igényel az ügy. Ezért kell elmondan i itt a plenáris vitán az érveinket, hogy miért nem tartjuk jónak ezt a fajta megoldást, mert ezáltal is rá tudjuk irányítani a figyelmet, és fel tudjuk biztatni, remélem, a Belügyminisztériumból jelen lévő államtitkár úr nyitott lesz erre a javaslatra, ho gy ezt próbáljuk meg generálisan kezelni, és ne fordulhasson elő az, hogy a címzett támogatási körből vagy céltámogatási körből, csak azért, mert Perlaki képviselő úrhoz nem jutott el az információ, valaki kimarad, akinél ugyanolyan súlyosan alakultak a kö rülmények, mint mondjuk Pápán vagy Pécsett. Tehát azt hiszem, hogy akkor igazságos az Országgyűlés, akkor járunk el igazságosan, ha valamennyi ilyen beruházást darabra áttekintjük, és és azt a kormánypárti többség támogatni fogja.