Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ÉKES JÓZSEF (MDF):
6174 Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Bernáth Varga Balázs úr, akit viszont nem látok a teremben. Kurucsai... - hozzászólásra következik akkor Ékes Józse f úr. Bocsánat, Kurucsai képviselő úr akar beszélni Bernáth Varga Balázs úr helyett? (Dr. Kurucsai Csaba nemet int.) Nem. Akkor Ékes József úr következik. Megadom a szót. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal, amit Bauer Tamás képviselőtársam elmondott, kissé vitatkoznék, hiszen visszaemlékszünk az elmúlt tíz év folyamán olyan időszakra is, amikor támogatási forrásból közel 110 százalékot is el lehetett nyerni, ha megfelelő lobbicsatornákat használtak és alkalmaztak a képviselők. Egy biztos, h ogy a mai viszonyok között ahhoz, hogy valaki céltámogatásra tudjon pályázni, megfelelő forrásösszetétellel kell rendelkeznie. Tehát kevésbé van arra lehetőség, hogy az önkormányzat a megfelelő önrészt ne tenné hozzá. A legnagyobb problémát abban látom tal án az elmúlt három év folyamán, hogy rengeteg olyan csatornázási beruházást kellett helyre tenni, ami pontosan az elhúzódó döntések miatt hozta olyan helyzetbe az önkormányzatot, vagy adott esetben a beruházó társulást, tulajdonképpen az önkormányzatok köz össégét, ami alapján az általuk megtervezett költségeknél, pontosan az infláció miatt, a kései döntések, szerződések miatt maga az önkormányzat került abba a helyzetbe, hogy a beruházást nem tudta befejezni. Tehát ezt próbálta meg helyre tenni az elmúlt év ben is az a módosításunk, hogy adjunk egy lehetőséget az önkormányzatoknak, főleg azoknak, ahol adott esetben a