Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter:
6049 A kormány a zárszámadási törvény kapcsán nem t ámogat olyan indítványokat, amelyek az Állami Számvevőszék által megállapított befizetések elengedésére irányulnak. Tehát amit a Számvevőszék vizsgálatai megállapítottak, azt, úgy gondolom, az önkormányzatoknak el is kell fogadniuk, ez alól kivétel nem teh ető. Mint ismert önök előtt, a zárszámadási törvénytervezetben módosításra került még a 2000. évi költségvetési törvény, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló törvény és az államháztartási törvény is. Erről szeretnék néhány szót szólni. A 2000. évi költségvetési törvény és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló törvény módosítását érintően több javaslatot is támogatunk. Az ÁPV Rt. közreműködésével folyósítandó, törvényjavaslatban szereplő 60,3 milliárd forinton felül további 10,5 milliá rd forint forrás szükségességével egyetértünk. Ezek az összegek alapvetően gazdaságpolitikai célkitűzéseket finanszíroznak, így a Földhitel- és Jelzálogbank tőkeemelését, a lakástámogatási program megvalósítását segítik elő. Az ország különböző területein megvalósuló fejlesztéseket koordináló regionális fejlesztési holding és a hazai vállalkozások külföldi tőkebefektetéseit elősegítő Corvinus Rt. tőkeemelése a gazdaság fontos területeinek fejlődését szolgálja. Az Andrássy út 60. szám alatti ingatlan megvásá rlásának célja, hogy az épület a továbbiakban múzeumként működjön. Támogat továbbá a kormány olyan módosításokat, amelyek állami társaságok, illetve szervezetek állami feladatokat támogató tevékenységét segítik. Ilyenek a millennium megünneplésével kapcsol atos újabb feladatok finanszírozása és a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány a nyilvánosság értékrendjét formáló, a környezettudatos szemléletet terjesztő, a természet- és társadalombarát civil