Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Rozgonyi Ernő (MIÉP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Kinek a zsebébe vándorolnak a TVK Rt. milliárdjai?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
5985 eljárást kezdeményeztek a megyei bíróságokon, vagyis ötven esetben merült fel annak a gyanúja, h ogy a privatizált vállalatok nem a törvényhozó szándéka szerint, a dolgozók részvényhez jutására használták fel a számukra átutalt privatizációs ellenértékhányadot. A cégbíróságok azonban hatáskör hiányára hivatkozva rendre elutasították az ügyészségi kezd eményezéseket. A Legfőbb Ügyészség e döntéseket megfellebbezte, a Legfelsőbb Bíróság azonban eddig egy esetben sem hozott döntést mindezekkel kapcsolatban. Mint a főügyészségi vizsgálatok megmutatták, a TVK esete - sajnos ezt kell mondanom - még nem is a l egrosszabbak közül való, mivel itt legalább részben, töredékrészben sajnos, megtörtént a dolgozói részvényjuttatás, több helyen azonban erre egyáltalán nem került sor. Joggal merül fel a kérdés: hogyan lehetséges a törvényhozói szándék ilyen széles körű se mmibevétele? És ami persze gyakorlati szempontból ennél is fontosabb: hogyan lehet elérni, hogy a dolgozók végül hozzájussanak ahhoz a tulajdonrészhez, ami őket jogosan megilleti? Nos, mint a vizsgálatok során egyértelművé vált, alapvető en a nem kellő körültekintéssel vagy éppenséggel nagyon is tudatos hátsó szándékkal meghozott jogszabályok hibáztathatók mindezekért. A fő baj az, hogy a Németh Miklósféle átalakulási törvény - talán nem véletlenül - a dolgozói részvénykibocsátással kapcs olatban semmiféle ellenőrzésre jogosult szervezetet nem jelölt meg, és önálló szankciót a kötelezettség nem teljesítése esetére nem állapított meg. A Legfőbb Ügyészség szerint az ÁPV Rt. sem jogosult sajnos ez ügyben eljárni, mert nem hatóság, hanem gazdál kodó szervezet. Szintén súlyos jogi anomália, hogy a törvény szerint nem is volt lehetséges, hogy például a TVK a számára átutalt