Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Endre Sándor (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - "Mikor nyílik meg Kiskunmajsán a mentőállomás?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ENDRE SÁNDOR (Fidesz):
5977 kiskunmajsai helykijelölés után a tervezés megtörtént, és a 2000es költségvetésben lekötésre került a kivitelezési költség is. (15.20) Úgy gondolom, a beruhá zás előkészítettsége, a háziorvosi ügyeleti központtal való kapcsolódása olyan módon előkészített, hogy 2001ben ennek a mentőállomásnak a megnyitására is sor kerülhet. Egyben jelzem azt, hogy segítve a térséget, Kiskunfélegyházára esetkocsit telepített az Országos Mentőszolgálat. Tudom, hogy ez lassabban megy, mint ahogy a helyiek várnák, de a rendelkezésre álló forrásokból csak 2001ben valósulhat meg a kiskunmajsai mentőállás, egyben az ügyeleti központtal. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypá rtok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a választ. ENDRE SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót. Köszönöm a miniszter úr válaszát, és egyben üdvözlöm a kormányzat azon törekvését, amely ezeknek a bizonyo s fehér foltoknak a felszámolására irányul. Azt gondolom, a nyáron Kiskunmajsa térségében éppen egy olyan baleset hívta fel a figyelmet arra, hogy ez mennyire fontos dolog, hogy egy közismert válogatott sportoló lábát - ha úgy tetszik - az égi gondviselés mentette meg. A másik az, amit szeretnék itt a válasz elfogadásával kapcsolatban elmondani, hogy Kiskunmajsa térségében az elmúlt tíz évben nagyon dinamikus gyógyidegenforgalom alakult ki, ennek célpontja lett, így egyrészt a közúti közlekedés forgalma er ősödött; másrészt túlnyomórészt időskorú emberek