Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Szalay Gábor (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Miért hagyják futni Varga Tamást?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
5967 pontjait, hogy mely esetekben lehet csak áfavisszaigénylést visszafizetni, és mely esetekben nem. De még egyszer hangsúlyozom, az APEHnek törvényi kötelessége volt visszafizetni az áfavisszaigényl éseket, hiszen a beruházások elindultak, a helyszíni ellenőrzések ezt állapították meg. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Megjegyzem még mellékesen, bá r ez nem tisztem, hogy Varga Tamás nem volt sohasem tagja a Fidesznek; igen kiterjedt és széles üzleti tevékenységet folytatott, és mint ahogy az előbb egy interpellációra már válaszoltam, az a helyzet áll fenn, hogy mint tulajdonos vett részt ezekben az ü gyletekben, nem mint a cég ügyvezetője vagy igazgatója vagy bármilyen beosztottja, tehát rendkívül nehéz a nyomozásnak ezeket a körülményeket tisztáznia. Mindezeket összefoglalva, azt tudom válaszolni a képviselő úr kérdéseire, hogy a nyomozás jelenleg fol yik, hatáskörömnél fogva a nyomozás folyamatban van, a nyomozás során tett intézkedéseket pedig nem tudjuk és nem is kívánjuk befolyásolni. Arra kérem tehát a képviselő urat, hogy ezt a nyomozást, ennek a lezártát legyen szíves megvárni. Köszönöm szépen. ( Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Államtitkár Úr! Tíz éve ismerjük egymást, így át tudom érezni, hogy m ilyen vacak dolog lehet önnek vállalnia a semmitmondás ódiumát egy ilyen bűnöző ügyében, a mundér becsülete érdekében. Mert a kérdésem továbbra sincs