Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Bejelentés képviselő frakcióból történő kilépéséről - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
5882 években, akár évtizedben hogyan lehet ezeket a hiányosságokat felsz ámolni, azt hiszem, ez mindenképpen elvárható lenne. De úgy tűnik, hogy ha az iskolai sport, a mindennapos testnevelés is bekerül a törvénybe - ha egyáltalán bekerül , akkor az a testnevelésben és egészségügyben dolgozó szakemberek állhatatos, meggyőző mu nkájának lesz a gyümölcse, s lehet, hogy ennek sincsenek meg még ma a személyi, tárgyi, létesítményi feltételei, de semmi akadályát nem látom annak, hogy lépcsőzetesen - akár néhány éven belül - a közeljövőben sor kerülhessen a Magyar Testnevelőtanárok Ors zágos Egyesülete által megfogalmazott igény kielégítésére. Látni kellene és eldönteni végre, hogy a magyar állam által támogatott sport melyik szelete, része kerül valóban támogatásra. Tehát dönteni kellene, hogy az olimpizmus és a szűk üzleti élsport, vag y valóban nagy létszámú gyermek számára biztosítunk valamennyiünk adójából sportolási lehetőséget. Természetesen egyetlenegy javaslat sem teheti le úgy a voksot, hogy csak az egyiket vagy csak a másikat támogatja, csak az egyiket vagy csak a másikat szabál yozza, de a prioritás számunkra egyértelmű. A törvény tehát nem tükrözi, hogy a sport eszközeinek felhasználásával mit tudunk tenni a magyar nép egészsége, erkölcsi fejlődésének segítése érdekében. Nem tükrözi az európai sportchartában megfogalmazott azon elvet, mely szerint mindenkinek egyformán lehetőséget kell adni arra, hogy bekapcsolódjon valamilyen sporttevékenységbe. Számunkra, szabad demokraták számára pedig ez lenne a legfontosabb. Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy G éza) : Megadom a szót Gémesi Györgynek, az MDF vezérszónokának.