Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ÉKES JÓZSEF (MDF):
5496 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Ékes József úr, az MDF képviselője. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én is a Páva Zoltán képviselőtársam által elmondottakhoz kapcsolódva szeretném azt megállapítani , hogy az önkormányzatok költségvetésszámításánál - főleg a kiskincstári rendszerből - sokkal könnyebb helyzetbe kerülnek abban az esetben, ha többéves adórendelettel és adott esetben többéves költségvetéssel tudnának rendelkezni. Hiszen a kiskincstári re ndszerből adódóan az önkormányzatoknak két évre előre prognózist kell készíteniük, és el kell fogadtatni. Tehát egyfajta könnyebbséget jelent mindenképpen. Abban maximálisan egyetértek, amit ön is mondott, és TuriKovács Béla képviselőtársam is mondott, ho gy a hátrányos helyzetű települések esetében, valamint azoknál a településeknél, ahol pont egy térségi feladatot látnak el, a jelenlegi adóerőképességszámítás nem veszi figyelembe, hogy azon a településen az adott térségre hatóan egészségügyi intézménnyel , kórházzal, adott esetben sportcentrummal, uszodával, szakközépiskolákkal, zeneiskolával rendelkezik. Tehát az adóerőképesség számításánál ezeket nem veszik figyelembe. És pontosan az ilyen kistelepülések vagy kisvárosok - fogalmazzunk így - kerülnek az adóerőképességszámításból kellemetlen helyzetbe, hiszen az adóbevételeiknek a zömét ma már működésre kell fordítani annak érdekében, hogy a térségi szerepkört el tudják látni. Tehát valóban ezt át kellene mindenképpen gondolni, hogy az adóerőképességnél pontosan az ilyen intézményi feladatokat is mindenképpen figyelembe kell venni, ami a térségre mindenképpen egyfajta hatással bír.