Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
5410 pozitív számok részben ennek köszönhetők; az autópályaépítkezésekhez hozzá se láttak. Emellett bérbefagyasztást rendeltek el, ennek következtében az egészségügyben és a közoktatásb an dolgozók reálkeresete csökkent ebben az évben. (Révész Máriusz: Nem mondasz igazat!) Azon kívül egyszeri privatizációs bevételekkel finanszíroztak folyó kiadásokat, a tbkassza ezért nem lyukadt ki. Ezeken túl még könyvelési trükköket is alkalmaztak, ez ek közül egyet hadd idézzek: az egészségügy finanszírozásában gyakorlatilag nem 12 hónapot, tehát nem egy teljes évet, hanem 11 hónapot finanszíroztak. Ezt egyébként a pénzügyminiszter úr is pontosan tudja. Tehát miközben folyamatosan elhárították a kritik ákat, miközben folyamatosan elhárították azt, hogy a költségvetést tisztességesen módosítva ezekkel a problémákkal szembenézzünk, gyakorlatilag egy fél Bokroscsomagot zúdítottak az országra, de folyamatosan ennek az ellenkezőjét állították. Szeretném, ha ezt a félreértést itt és most tisztázni tudnánk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Glattfelder Béla államtitkár úrnak. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépe n, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy az MSZP energiapolitikája alapvetően azért hibás, mert az áremelkedések irányába hat és az inflációt növeli. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Így van!) Az MSZP energiapolitikájának ugyanis az a lé nyege, hogy emeljük fel az energiaárakat, a gázárakat is, ne kétszintű árrendszer legyen,