Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter:
5395 ezeket a többletkiadásokat csoportosíthatjuk, és utána meghatároztunk egy sorrendet, hogy a kormány véleménye szerint mire érdemes vagy mire kell a lehető legtöbbet költeni. Úgy gondolom, hogy ezen valóban van értelme vitatkozni. Az azonban teljesen természetes, hogy mi is szeretnénk sok mindenre többet költeni, a lehetőség ek korlátozottak. A kereteket meghatározza egyrészt az, hogy rendkívül nagy a lemaradás az európai életszínvonalhoz képest, rendkívül nagy a lemaradás nagyon sok területen, az egészségügyben, az oktatásban, az infrastruktúrában, a gazdaságfejlesztésben, az életszínvonalban, a nyugdíjban, a hadseregfelszereltségben, a kultúrában, és ezt nagyon sokáig lehetne még sorolni, hogy mely területeken nagyon nagy a lemaradás. Látni kell, hogy ezt a lemaradást egy, kettő, három vagy négy év alatt nem lehet behozni. É vtizedek lemaradását kell most behoznunk, hiszen Magyarország valaha a fejlett országok közé tartozott, Európa leggazdagabb országai közé tartozott. A történelmünk azonban úgy alakult, hogy elkanyarodott a magyar fejlődés, és lemaradtunk. Ezt a hosszú lema radást kell behoznunk. Ehhez sok évre, lehet, hogy évtizedre van szükség. A második ilyen keret az, hogy a források korlátozottak, de csökkenő jövedelemcentralizációt tervezünk. Úgy gondoljuk, hogy több forrá st kell visszahagyni a gazdaságban, tehát a folyamatosan csökkenő adóterhelések mellett kell egyre többet elosztani. Egyszerre nem lehet tehát mindent megcsinálni, ezért kérem a türelmüket. A kormány mindenesetre úgy gondolja, hogy a hangsúlyokat a családt ámogatásra, az életszínvonalemelésre, a béremelésre, a gazdaság fejlesztésére, a Széchenyitervre, az infrastruktúra fejlesztésére, az informatika, a turisztika, a kis- és középvállalatok fejlesztésére, valamint az európai uniós és NATOcsatlakozásra kell fordítani.