Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter:
5392 kétéves költség vetés, ezért nyújtottuk be, ezért törekedtünk arra, hogy az ehhez szükséges törvényes feltételeket megteremtsük. Még egyszer elmondom, az expozéban is elmondtam, a benyújtás egy törvényjavaslatra vonatkozik, a törvényjavaslatból akkor lesz törvény, amikor ezt a parlament elfogadja, a törvényjavaslat benyújtása a kormány megítélése szerint teljes mértékben törvényes körülmények között zajlott le, ezt az Igazságügyi Minisztérium is tanúsíthatja, alaposan végigbeszéltük ennek a törvényi feltételeit. Úgy gondol tuk, hogy ha valamennyiünknek jó, hogy kétéves költségvetést lehet benyújtani, és végre olyan állapotban van a gazdaság, amikor kétéves költségvetést lehet benyújtani, akkor a kormánynak az a felelőssége vagy kötelessége, hogy az ehhez szükséges törvényi k ereteket megteremtse, s úgy gondoljuk, hogy ezeket megteremtettük. A második ilyen kérdés, ami körül sok félreértés van, az az, hogy úgy látom, a képviselő hölgyek és urak nem látják világosan azt, hogy miért lehet ilyen jó ez a költségvetés. Honnan lehetn ek ilyen nagy növekedések? Hogy lehet az, hogy ilyen gyorsan lehet növelni egyszerre a családtámogatást, a gazdasági támogatásokat, az infrastruktúra fejlesztésére fordított forrásokat, a honvédelmi kiadásokat, az Európai Unióhoz való felzárkózással kapcso latos kiadásokat? Tehát hogy lehet az, hogy kiemelkedően jó lehetőségek vannak előttünk 2001ben és 2002ben? Az ezzel kapcsolatos félreértésekre az utal, hogy vérmérséklettől vagy a szóhasználattól függően átverésről, becsapásról, báziskorrekcióról vagy n em megfelelő bázisról - ki éppen miről - beszélnek, tehát úgy gondolják, hogy ezekkel teremtettük meg mesterségesen a lehetőséget erre. Nos, szeretném elmondani, hogy ezt a lehetőséget a gyors gazdasági növekedés, a javuló gazdasági egyensúly, a csökkenő i nfláció, a csökkenő államadóssági teher teremtette meg. Ha