Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP):
5388 A harmadik, minisztereln ök úr által megjelölt cél a gyermekes családok támogatása, csakhogy a költségvetés az elmúlt két év családtámogatási politikáját folytatja, amely a tehetős, gazdag családokat még gazdagabbá, a komoly gondokkal, létfenntartási gondokkal küszködő szegény csa ládokat még szegényebbé tette. A költségvetési tervezet tovább növeli az adókedvezményt, és változatlanul hagyja, azaz értékét tekintve közel 10 százalékkal csökkenti a családi pótlékot, így az négy év alatt eredeti értékének körülbelül egyharmadát veszíti el. A költségvetés, a kormány családtámogatási rendszere továbbra is azt segíti kiemelten, aki nem szorul segítségre, és elfordul azoktól, akik viszont nagyon is rászorulnának a támogatásra, a kiegészítő családi pótlék ugyanis nem több, mint kommunikációs trükk, más néven kapják a rászorulók ugyanazt a változatlan összeget. A költségvetés a kormány, a miniszterelnök úr számára - azt kell mondanom - nem a gazdaság irányításának és nem is a közpénzek tisztességes elosztásának, hanem elsősorban a választók me gtévesztését szolgáló kommunikációnak az eszköze. Az imént Sasvári úr azt mondta, hogy ez a költségvetés a béremelés, a nyugdíjemelés és a családtámogatás költségvetése. Én ezt egy kicsit pontosítanám: ez a költségvetés a béremelésben reménykedők, a nyugdí jemelésben reménykedők és a családtámogatásban reménykedők becsapásának költségvetése. Az sem egészen pontos megállapítás, amit Sasvári képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy ez a gazdasági növekedés költségvetése, ugyanis ez a költségvetés, mint ahogy az e lőző évi sem, nem azt mutatja, hogy a gazdasági növekedéssel valamiféle szoros összefüggésben lenne, ugyanis a gazdasági növekedés nem költségvetésvezérelt növekedés, hanem exportvezérelt növekedés. Akkor lenne talán költségvetésvezérelt növekedés,