Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz):
5381 gondolkodik és dolgozik, mint az otthonteremtés. Az otthonteremtésnek is része az, hogy az építkezés során nemcsak az történik, hogy saját lakáshoz jutnak a családok, ha nem ezzel egyúttal az is történik, hogy munkalehetőségeket teremtünk mind a szakképzett, mind a szakképzetlen emberek számára. A lakásépítésbe befolyó összeg tehát lehetővé teszi, hogy több ezer munkahely erősödjön, több ezer munkahely jöjjön létre ebben a z országban, és azok a kisvállalkozók, mesteremberek is megrendeléshez jussanak, akik az elmúlt tíz évben talán kevesebbhez jutottak - az asztalosok, a bádogosok, a tetőfedők éppúgy, mint a víz, gáz, fűtésszerelők és a többiek is. Tehát számukra egy olya n program jelenti majd az anyagi felemelkedés lehetőségét, amely támogatott állami forrásokkal rendelkezik. Ugyanilyen munkahelyteremtést céloz meg az a program, amit a Széchenyitervben a turisztikára szeretnénk elkölteni. A turizmus egyébként a magyar ga zdaság egyik sikerágazata. Jól mutatja ezt, hogy Magyarországon az elmúlt tíz év alatt a devizabevételek ezen a területen megnégyszereződtek. A turizmus teljes devizabevétele 1999ben 3,4 milliárd dollár volt, ami a külkereskedelmi mérleg hiányának a három negyedét fedezte, s így jelentősen hozzájárult a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentéséhez. Vannak olyan szakértői becslések, amelyek szerint Magyarországon a bruttó nemzeti terméknek már több mint egytizede a turizmusból származik, és ez az ágazat kö zel 250 ezer ember számára nyújt munkát, megélhetést. A turizmus jelentőségét és egyben sajátosságát az adja, hogy egyidejűleg alkalmas a gazdasági növekedés élénkítésére és a gazdasági egyensúly javítására, ahogy az előbb a devizamérleg kapcsán erre utalá st tettem. A turizmus az egyik legjelentősebb húzóhatással rendelkező ágazat, amely elősegítheti az