Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
5373 intézmény 1999. december 31ei zárólétszáma 287 fő volt, ami lényegében azonos az előző évi létszámmal. Ez annak a ténynek köszö nhető, hogy a levéltárt fenntartó szakminisztérium a beszámoló évében a Magyar Országos Levéltárat mentesítette a kötelező létszámleépítéstől, és feladataira való tekintettel engedélyezte korábbi státusainak fenntartását. Ez a kedvező döntés azonban sajnál atos módon nem párosult olyan bérpolitikai intézkedésekkel, amelyek segítségével megakadályozhattuk volna a levéltárosi beosztásban dolgozó felkészült, gyakorlott kollégáink távozását, miután az illetménytábla befagyasztása, az illetményfejlesztésnek az in flációtól elmaradó mértéke ismét felerősítette az ilyen szándékokat. Miként ezt a korábbi években is hangsúlyoztuk, az elszívó hatás éppen a középnemzedékhez tartozó levéltárosok és középvezetők körében érvényesül legerősebben. Ennek lecsapódásaként többek között két főosztályvezető és egy főosztályvezetőhelyettes hagyta el az intézményt" - és sorolja tovább, hogy kik még. Majd: "A fluktuáció következtében jelenleg tizenhét olyan segédlevéltárosi, levéltárosi besorolásban levő dolgozónk van, akiknek szakm ai tapasztalata, anyagismerete igen csekély." Bár felszólalásom e szakasza elsősorban arra irányult, hogy a közgyűjteményekre tereljem a figyelmet - amely mintha a költségvetés tervezésénél háttérbe szorult volna a kulturális minisztériumnál , azonban meg kell mondanom, hogy a művészeti intézmények közül példának okáért a Magyar Állami Operaház szintén nincs kiemelten jó helyzetben. Kiemelten jó helyzetben, mert hiszen a művészeti intézmények között a Nemzeti Színház mellett a Magyar Állami Operaház volt h osszú időn keresztül az a művészeti intézmény, amely külön címként szerepelt az Országgyűlés elé bocsátott költségvetésben, merthogy az első számú intézménye Magyarországnak, első