Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
5360 vagyunk az ország védelméért, összhangot kell teremtenünk más területek költségvetésével is. Ha tehát a jövőben a körülmények olyan szerencsétlenül alakulnának, hogy a GDPnövekmény nem éri el a tervezettet, a ho nvédelmi tárca sem járhat jobban a többi szereplőnél - de persze rosszabbul sem. A tárca jövő évi költségvetésének nagyságát, amint előbb elmondtam, a kormány vállalása és a GDP nagysága együtt határozza meg. A belső arányait a stratégiai felülvizsgálat és a haderőátalakítás fogja formálni. Ennek következménye, hogy a Pénzügyminisztérium jóváhagyta a tárca irányuló kérését, hogy a kiadási főösszegek az év során ne változhassanak, de belső arányaik a stratégiai átalakítás következtében mégis módosulhassanak . Ha az átszervezésekre gondolunk, akkor elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozást követő tíz évben kevés olyan év volt, amikor a minisztérium, a minisztérium hivatalai, háttérintézményei, illetve a honvédség szervezetei úgy élték meg december végét, ahogy az t januárban elkezdték. Közben a létszám másfélszázezres állományból még harmadát sem elérő 45 ezer főre csökkent, ennek arányában csökkent, illetve fog csökkenni az objektumok, műszaki eszközök száma is. Az elmúlt évek költségvetéseiben - és a jövő évi köl tségvetésben is egyelőre - az átalakítással természetes módon együtt megjelenő többletköltségek is jelentkeznek, folyamatosan, ameddig előre látjuk, 2003ig mindenesetre. Zárójelben jegyzem meg, érdemes lenne a tisztánlátás érdekében egyszer kiszámolni, me nnyibe került a tízéves átalakítási folyamat, köztük esetleg azok a felesleges felújítások, amelyeket azután néhány hónap vagy év múlva felszámolásra ítéltek. Tisztelt Ház! A 2001re tervezett 236 és a 2002re tervezett 261 milliárd forint kiadási főösszeg , úgy tűnik, megfelel mind a