Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - KISS ANDOR (MIÉP): - ELNÖK (dr. Áder János):
5353 tulajdo nképpen meg kell jelennie, 109 százalékos fogyasztói növekedés árindexével pedig 187,5 milliárdnak. Ennyit a számokról. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Kiss Andor képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Párt ja. KISS ANDOR (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Latorcai János hozzászólásához szeretnék egykét gondolatot hozzáfűzni. A tegnapi felszólalásomban már örömmel üdvözöltem, hogy a kormány programjában változások történtek a kis- és középvállalkozásokhoz va ló hozzáállásban, ez külön örömmel töltött el. Remélem, az MSZPsek nem fogják most majd rámfogni, hogy kormánypárt meg egyéb, megint a MIÉP. (Mayer Bertalan: Á!) Azt kell mondanom, hogy már lassan tíz éve vagyok kisvállalkozó, most hallottam először egy i gazi helyzetértékelést oly módon a parlamentben, ahogy azt a kis- és középvállalkozók elvárták volna már hosszú évek óta. Legalább a retorika szintjén már megjelent a Házban, illetve valamilyen konkrét lépésekben. Remélem, hogy a kormány még inkább nem fel edkezik meg e rétegről. Az információs társadalomba való beilleszkedés kapcsán voltak olyan hangok - és szerettem volna, de aztán az adótörvényekből kimaradt , hogy az internetezés áfáját 12 százalékra kellett volna csökkenteni. Ezt sajnálják a kis- és kö zépvállalkozók is. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) :