Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
5267 VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt MSZPfrakció! Ígérem, hogy több kétpercest nem nyomok, mert már így is ahhoz képest, ami elhangzott, túlragozták ezt a tém át, de hadd tegyek még két megjegyzést. Egyrészt, ha jól tudom, a törvények nincsenek kőbe vésve, és elmúlt már az az időszak, amikor azt gondoltuk, hogy amit törvény szabályoz, annak úgy kell lennie az idők végezetéig. Készült egy kalkuláció, ez - önök is beismerik - rossz volt, ennek alapján tehát a kormánynak felelőssége is, hogy ehhez a rossz keretszabályhoz hozzányúljon, pont annak érdekében, hogy megakadályozza azok nyugdíjának eltűnését, értékvesztését, akik az állami nyugdíjalapban maradtak. Azt gon dolom, ebben talán egyetérthetünk. A másik dolog, hogy a magánnyugdíjpénztárak mellett, azt kell mondanom, mármár hisztérikus reklámpropaganda alakult ki, és jól tudjuk a történelemből, hogy hányszor és hányszor vezettek fé lre embereket, "etetve meg" olyan dolgokkal, amelyekről később kiderült, hogy nincs, nem létezik, vagy számukra hátrányokkal jár. Olyan országban élünk, ahol a Lánchidat vagy a Rottenbiller utcát is el lehetett adni az embereknek. Azt gondolom, hogy egy ki egyensúlyozott és mértéktartó kampányra van szükség, pont annak érdekében, amiről Göndör képviselő úr beszélt, hogy emberek úgy lépnek be egy rendszerbe, hogy rosszul járnak. Ha leültek volna és elővesznek egy kockás papírt, és kiszámolják, hogy milyen nyu gdíjjárulék származik majd abból a nyugdíjból, amit ők egy magánnyugdíjpénztárba fizetnek, rájöttek volna, hogy rosszul járnak. Tehát azt gondolom, hogy sokkal felelősségteljesebb és sokkal korrektebb, ha az állam elmagyarázza az embereknek,