Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
5248 iskolák az összeomlás szélére jutottak, jelentős szerepet képezett abban, hogy megindult egy tárgyalás, a mi aztán végül a vatikáni megállapodáshoz vezetett, amiről az államtitkár úr helyesen mondja el, hogy aztán azt se tartotta meg az akkori kormány, a Hornkormány. Arról ne is beszéljünk, hogy a vatikáni megállapodás nagyon nagy részben a '90. évi IV. törvé nyben foglalt kötelezettségeket ismételte meg, tehát nagyon nagy részben nem volt több, mint hogy az állam vállalta azt a kötelezettséget, amire saját maga által alkotott törvénnyel is kötelezte saját magát. Nos hát, ennyit egy kicsit arról, hogy a Szocial ista Pártnak milyen volt az egyházpolitikája. De tessék, legalább Hegyi képviselő úr méltányolja, hogy a Szocialista Párt és őközötte én igenis disztinkciót teszek. (Hegyi Gyula: Ne tessék!) Ne tegyek... (Derültség a Fidesz soraiban.) Hát pedig ez a meggyő ződésem, de győzzön meg akkor a képviselő úr, hogy ez indokolatlan. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, h ogy ezt a vitát érdemes lenne abbahagyni, és ígérem, hogy már ebben a témában nem fogok szólni. Hiszen lehet egy olyan olvasata a dolognak, hogy persze a szocialisták nem tudták megnyerni az egyházak támogatását, mert nem fizettek elég pénzt az egyházaknak . (Tóth István: Nem! - Dr. Latorcai János: Nem erről van szó!) Azért mondom, hogy lehet ilyen olvasata, államtitkár úr, annak, amit mondott. Ilyen szándéka pedig, meggyőződésem, hogy senkinek nem lehet. (Tóth István közbeszól.)