Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
5205 SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnapelőtt Matolcsy Györg y gazdasági miniszter úr itt a költségvetési vita kellős közepén egy váratlan, furcsán időzített, ám a költségvetést annál több ponton jelentősen érintő bejelentést tett, nevezetesen, hogy a Gazdasági Minisztérium és a MOL Részvénytársaság megállapodtak eg ymással, hogy a MOL 43 százalékkal emelheti - ahogy ő mondta - a nemzetközi nagyvállalatok felé a gáz árát. Ma délelőtt a miniszterelnök úr a hosszú költségvetési felszólalásában szintén hosszasan időzött a gázáremelés ügyét illetően. Ez a figyelem érthető , hisz valóban egy jelentős tétű ügyről van szó, ami a költségvetést befolyásolja, méghozzá nem is kis mértékben. A miniszterelnök úr nagyszerű retorikai teljesítménye mögött szinte fel sem tűnt az, hogy tartalmilag bizony erősen féligazságok hangzottak el . Féligazságok, mert noha a gázáremelés megkerülhetetlen, annak mértéke és annak különösképpen a módja annál inkább vitatható. Én úgy gondolom, hogy nem mehetünk el szó nélkül ezen két intervenció mellett a költségvetés vitájában, anélkül, hogy meg ne emlé kezzünk arról, ami eddig elsikkadt, ami eddig legalábbis nem tűnt ki a kormány két jelentős személyiségének felszólalásából. De legelőször is én azt kívánnám elmondani, hogy mi az, amivel egyet tudunk érteni, és egyet kell érteni a miniszterelnök úr által elmondottakat illetően. Valóban, az elmúlt tizenegynéhány évben minden magyar kormány rövidlátó módon igyekezett a földgázosítási programot céltámogatásokkal, hitelekkel, propagandával támogatni, olyannyira, mintha az ország földgázzal való teljes lefedett sége lenne egyrészt fejlődésünk megkerülhetetlen záloga, másrészt erre szolgálnának alapul természeti adottságaink.