Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - POZSGAI BALÁZS (MSZP):
5182 A központi támogatások lehetővé teszik a szociális juttatások növelését is. A helyi önkormányzatok szociális segélyezési feladatellátása, illetve az ehhez kapcsolódó pénzügyi források szerkezete jelentősen, az önkormányza tok számára kedvező módon alakult. Jelentős mértékben, közel 10 milliárd forinttal, az előző évihez képest 14 százalékkal bővült az önkormányzati fejlesztéseket segítő címzett és céltámogatások előirányzata, melyből jórészt a szennyvízelvezetés, tisztítás , az egészségügy, az oktatás programjai folytatódhatnak. Mindezek ismeretében meggyőződésem, hogy az önkormányzatok 2001. és 2002. évi költségvetésüket kellő információ birtokában, reális támogatások ismeretében oly módon alakíthatják ki, hogy saját forrás aikkal kiegészítve az elfogadott költségvetéseik a településeiken élő polgárok javát szolgálják. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) (17.40) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak , MSZP. POZSGAI BALÁZS (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az ember már szinte rutinból nyomja le a gombot, amikor olyanokat hall, hogy a polgári kormány politikája eredményeként milyen gazdasági növekedést érünk el. Én nem utalok vissza, hogy előtte már mit csináltak, csak egy győri példát hoznék fel, ahol polgári önkormányzat még nem működött, csak liberális és szocialista. Valóban óriási gazdasági fejlődést értek el az elmúlt hat év alatt, a város iparűzési adójának több mint felét az A udi biztosítja. Ez még nagyobbra fog növekedni valóban, mert