Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
5135 önkormányzatoknál olyan többletbevételként, amelynek a kiegyenlítésére nincs meg az esély. A mostani átirányítás, átcsoportosítás a korábbi évek 5 milliárdjával szemben 10 milliárdos nagyságrendű, amit elviselhetőnek tartok. A területfejlesztésben ugrásszerű változás következik be, 35 százalékkal nőnek azok az összegek, amelyek a korábbi években a terület- és vidékfejlesztést jellemezték. A decentralizáció mértéke jelentősen, nagyságrendekkel nő. Ez az első év, amikor megjelenik a vidékfejlesztés ön álló célelőirányzatként; ez a SAPARD névvel jelzett önálló előirányzat. Ez lehetőséget ad a vidéki életforma erősítésére, lehetőséget ad a tradicionális mesterségek megteremtésére, erdősítésre, falusi turizmus, pályázatok, programok támogatására. A legnagy obb lehetőség ebben a költségvetésben a Széchenyiterv körül formálódik. A Széchenyiterv, amely az agrárfejlesztésekkel, vidékfejlesztésekkel együtt meghatározza a következő évek fejlődését, összefoglalja, egy keretbe foglalja azt, alapgondolata a kétéves költségvetésnek. (15.30) A Széchenyiterv átfogó, ideiglenes fejlesztési programként fogható fel. Mindannyian tudjuk, hogy az uniós csatlakozást megelőző egy évvel kell az átfogó fejlesztési programot benyújtani. Jó ütemben készülnek a regionális programo k és a kistérségi programok. Egy veszélyre fel kell hívni a figyelmet: a támogatások mértékénél, annál az öt megyénél, ahol a halmozottan hátrányos helyzet jelentkezik, az idei 11 milliárd mellett még további központi támogatások, a központi költségvetésbe n, ágazati minisztériumok költségvetésében megjelenő támogatások szükségesek és indokoltak annak érdekében, hogy a lemaradás,